4x4 logo

Nyílt nap, Öcs – 2011. március 05.

MTTE Nyílt nap

Az idei évben kerül először megrendezésre az MTTE nyílt napja. Célunk a triál megismertetése és megszerettetése, valamint a 2011-es év lendületes kezdése volt.

         Október óta először került újra az előmunkálatok közé a pályák felütése. Az öcsi bányát választottuk helyszínként – ami azóta egy kicsit meg is változott. 4 pálya állt mind a versenyzők, mind a vizsgázó pályabírók rendelkezésére. A szekciók teljesítése előtt nem maradhatott el az autók biztonságtechnikai átnézése, és a nevezési díj leadása sem. Azoknak sem kellett kétségbeesniük, akik megfeledkeztek a nevezési díjról; Kónya Jani jóvoltából ez is megoldódott (fél tálca kindertojás).
A szekciók teljesítése úgy zajlott, ahogy már a versenyeken megszokhattuk: a délelőtti és a délutáni autózás között ebédre volt lehetőségünk. A bírók vizsgázása alatt a vizsgáztatók gondoskodtak a megfelelő képzésről – ki-be járkáltak a pályán, vagy éppen külső segítséget adtak az éppen versenyző embernek-ameddig ez meg nem lett tiltva.

Bírónknak nem volt könnyű dolguk, főleg a néhány különlegesre sikerült autóval. Az original kategóriába sorolható dobozos teherautónak látszó tárgytól, a ”4×4-es terep-golfkocsiig” minden autó megtalálható volt. Közel 20 versenyző vett részt autóval, örömünkre új arcokkal is találkoztunk. A már ismert, régi versenyzők is felbukkantak – néhányan még autójuk nélkül, amiken már az utolsó simításokat végzik, hogy elkészüljenek idénre.

A délutáni pályák teljesítése után kiosztottuk az okleveleket,és a bírók sikeres vizsgájáról tett bizonyítványok is gazdájukra találtak.

         Mindent összevetve sikeres előfutamon vagyunk túl. Ez többek között a napsütéses időnek, a vállalkozó szellemű versenyzőknek és a lelkes bíróknak köszönhető. A tavasz megérkezésével lassan elérünk az 1.futamig, amit egy új triálos helyszínen, a Hosszúhetény melletti Kövestetőn tartunk március utolsó hétvégéjén – több különleges eseménnyel vegyítve. Várunk minden érdeklődőt!

Lejegyezte: Liza
Lefotózta: MTTE